ZÁRSZERVIZ 24

BUDAPEST TERÜLETÉN 1 ÓRÁN BELÜL
NYITUNK-ZÁRUNK RENDELKEZÉSÉRE!
KATTINTSON ÉS HÍVJON!

Hi sec zárcsere fontos a biztonság szempontjából

Hisec ajtó zárcsere

HiSec ajtó zárcsere művelete Budapest területén egy órán belül elvégezhető feladat!
Felszínre kerülése lehet egy elromlott hisec ajtó zárbetét esetében, egy elhagyott kulcs esetében, zárcsere tulajdonos váltásnál, egy betörésnél és nem utolsó sorban ha magasabb biztonságra vágyunk mint amit a Hisec ajtó gyári zárbetétjei tudnak az ingóságaink köré alkotni!


Tudjuk, hogy az idő a legfontosabb tényező mára, hiszen mindenkinek ebből van a legkevesebb amelyet arra fordítana, hogy az ajtón kívül télen a mínusz 5 fokban vagy éppen ellenkezőleg nyáron a plusz 35 fokban töltene el várakozással.

Mert ez a hisec bejárati ajtó tipús tartogathat meglepetéseket!

Sok esetben találkozunk azzal a ténnyel, hogy a felhasználók zöme tudja, érzi hogy valami nincs rendben a Hisec biztonsági ajtó zárakkal kapcsolatban mert a szerkezetek sokszor jelzik a probléma forrását, de halogatunk!

Mindaddig míg a biztonsági ajtó működésképtelenné válik és a  Hisec bejárati ajtó vagy nyitott vagy zárt helyzetben adja fel a harcot! 

HiSec ajtó zárcsere problémák előfordulása:


Kulcs behelyezésnél külső illetve belső oldalon 50 %
Kulcs elforgatásánál 10%
Kilincsen lévő belső retesz meghibásodása miatt 10 %
Zárszerkezetben adódó hiba miatt 5 %
Kulcs nélküli, ál kulccsal való betörésnél 45 % kerül felszínre.

Hi sec biztonsági ajtó zárcsere technikusaink immáron lassan két évtizede szondázzák az ajtóban rejlő hibákat amelyek nem válogatnak a hét napjai között, ezért bármikor felszínre kerülhet a biztonsági zárcsere művelete.

Komoly erőfeszítéseket tettünk azért, hogy ezt a típusú ajtót erősebb ellenállásoknak, és felhasználóbarát hosszabb távú működésre bírjuk!

Alkalmazásainkat az elmúlt évek során összegyűjtött tapasztalataink alapján ajánljuk önöknek ha specifikusan erre a biztonsági ajtótípusra keresnek megoldást.

Érdekli Hisec ajtón zárbetét csere? +36 70 272 77 73

 

HiSec ajtó zárcsere nem játék

Sok felhasználó kevés figyelmet fordít a biztonsága elsődleges védvonalára amely nem más mint a bejárati ajtó!
Amikor otthon vagyunk ez zárja el a magánszféránkat a külvilág zajától, az időjárás viszontagságaiban rejlő ingadozástól, és nem utolsó sorban néhány nem kívánatos személytől.
Felméréseim szerint ma mikor egy új lakás egy négyzetméterének a kivitelezési árát veszem figyelembe, a megrendelések száma még mindig kevés százalékban fordul a biztonság felé!

Budapest területén elvégzett munkáink során azért látszik némi javulási ráta a biztonságos otthonok kialakításáért tartott küzdelmünknek köszönhetően, statisztikáink alapján ott ahol mi végeztük a HiSec biztonsági ajtóban zárcsere műveletét, ott a betörések nem lelhetőek fel!

Magasan megértem, hogy a havi kiadások mellett nincs lehetőség a legjobb biztonsági rátával rendelkező ajtót megvásárolni amely több száz ezer forintos kiadással jár, de egy jól megválasztott zárbetét típus család megfelelő méretben való kiválasztása az alsó zárbetét cseréjénél 50 % a felső zárbetéttel egybekötött zárak cseréjénél 99 % nagyobb biztonságot nyújt mint az eredeti Kínai Hisec ajtó zárbetét!

Azért fókuszáltam erre a két területre mert a megrendelések tartományát nézve ez a két termék látja el a biztonság feladatát az ajtó zárva tartásakor.
HiSec lemez ajtó alsó zárja 13 ponton, felső 3 ponton reteszeli az ajtót bezárásakor. Mabisz minősítése szerint a termék 3 perces védelemmel rendelkezik a két zár esetén.
Mivel a termék hosszú ideje van Magyar ország területén forgalomban ezért ebből értékesítettek a legtöbbet.
Ár érték aránya ma is kecsegtető, így 10 ajtóvásárlóból 8 nak erre a termékre esik a választása.
Erre a betörők is felfigyeltek és örömmel veszik a termék influenza szerű elterjedését.
Specifikusan erre a termékre fókuszálnak az illetéktelen behatolók, hiszen nem kell több, nehezebb, drágább célszerszám az ajtó betöréssel való nyitásához mint egy darab álkulcs és egy koppintás!

Mivel másodpercben mérhető az így elvégzett ajtónyitás, nap mint nap járva a város a két célszerszámmal akár 10-15 ingatlanba való bejutást is ki tud vitelezni egy betörő banda.
Legtöbb esetben a betörésnek nincs szemmel látható nyoma így a biztosító társaság csekély mennyiségben vagy egyáltalán nem téríti meg a kárt.

Hi Sec ajtó zárbetét csere műveletét mi a biztosító előírásainak eleget téve és a betörésekkel védekezni probáló ügyfelek protokolljával megegyezően végezzük!

Hiszünk benne és a statisztikáink is jól mutatják ahol minimum Mabisz 5 minősített zárbetét kerül a Hisec ajtó zárbetét csere esetén a régi helyére ott minimum 50 % nagyobb védelmet érhetünk el és 99 % magasabb felhasználási időt a zárbetétek működési intervallumát figyelembe véve!

Tanulmányainkat szívesen megosztjuk Önöknek a munka megrendelésénél mert hisszük, hogy nem az interneten kell megosztani az egyénre szabott biztonsági tanácsokat.
Számunkra a Hisec ajtó zárjavítás művelete több egy hétköznapi munkánál és talán a statisztikánk a betörések rátájánál ezért tud alacsonyan maradni!
Mert személyre szabott, célirányos, felhasználó barát megoldásokat kínálunk Önnek a helyszínen!


HiSec zárjavítás időpontja érdekli? +36 70 272 77 73

 

HiSec ajtó mesterkulcs

Sok megkeresés érkezik a mesterkulcs használatával kapcsolatosan.
Mivel a napi munkáim során a mesterkulcs használatát ellenzem és arra ösztönzöm a vásárlóimat, hogy meg se próbáljanak kódolni a mesterkulccsal inkább dobják el olyan messzire, hogy meg se találják ezért a használatában nem tudok segíteni!

Igen ellenzem a biztonsági ajtó mesterkulcsra való kódolását mert ha ezzel kezdnek ügyfeleim akkor biztosan nem cseréltetik le a zárjaikat mindaddig míg el nem romlik vagy egy betörés áldozatává válnak!
Ezért kizárom ezt a lehetőséget a szolgáltatásink közül és arra ösztönzöm vevőimet, hogy akár az ajtó beépítése utáni percben vagy a tulajdonjog megszerzésénél, vagy egy vitás helyzetben de cseréljen a HiSec biztonsági ajtón zárat!
Csak ezzel előzhető meg a fentiekben megvilágított és számos pontban meghatározott negatív tényező amelyet az ajtó használata tartogathat az Önök számára!

Biztonsági ajtó zárcsere érdekli Önt? +36 70 272 77 73

 

HiSec ajtó zárcsere ár

 

Hisec Kínai bejárati fém ajtó zárbetét árai minden esetben a biztonsági ajtó vastagságától, a zárbetét minőségétől, és az egységcsomagban található kulcsok számától függ!

Vásárolhatunk három kulcsos normál zárbetétet amely mabisz minősítéssel rendelkezik tehát az Ön biztosítója követelményeinek megfelel.
Gondolkozhatunk a jövőre nézve, hosszabb távú felhasználás és magasabb védelmi szint beiktatásával a biztonsági ajtó zárbetét áraknál amely plusz költségekkel járhat de ezzel párhuzamosan nagyobb biztonságot nyújt hosszabb távon, és két darab kulccsal többet tartalmaz az egység csomag mint az előző felsorolásban említett termék.

Ha erre a zárbetétre esik a választásunk, biztosak lehetünk benne, hogy értékeink és családtagjaink felhőtlen biztonságban lehetnek!

Kínai biztonsági bejártati ajtó zárbetét árazásánál technikusaik figyelembe veszik az Ön kéréseit, mi ellen védjen, milyen betörési kísérleteknek álljon ellen, milyen darabszámú kulcs szükséges a továbbiakban, biztonsági kártyával vagy anélkül lehessen másolni a további kulcsokat és ennek megfelelően végzik el a Hisec zárbetét csere munkálatait és adják meg a zárcsere árakat!

Jó hír, hogy a zárbetét csere kivitelezésünk után egyetlen egy ügyfél megkeresés nem jött abban az irányban, hogy betörés történt volna!
Azzal szemben mikor is a szomszédnál végzett zárcserekor a szembe szomszéd kérdezte meg, hogy mennyibe kerül a zárbetét ára.

Kérdésére felelve a szomszéd habozott a zárcserék kivitelezésében, majd egy hónap eltelte után jelentkezett, hogy sajnálatos módon pont Ö hozzá törtek be!

Megrendelésénél fontos volt, hogy még egyszer ne kerüljön előtérbe a biztonsági bejárati ajtó illetéktelen kinyitása, így a maximális biztonsággal ellátott termékre esett választása a zárcsere során!

Értékvédelem szempontjából azt kell mondjam egyáltalán nem fontos hogy spórolunk e kivitelezés munkálatain!

Hisec ajtó zárbetét csere ár Budapest területén a következőképpen alakul

tudjuk, hogy minden vevőnek az a kérdése mennyi egy zárcsere!
Mabisz minősített 3 kulcsos zárbetét 12.800 forint + áfa ez a típus az alap termékünk! Mabisz 5 minőség, 3 darab kulcs, felfúrás 1x és letapogatás elleni védelem!(Olasz gyártó)

Mabisz 5 minősített 5 kulcsos izraeli zárbetét csere 25.900 + áfa (Izraeli gyártó)
Felfúrás 1x, letapogatás , letörés, savazás és másolás elleni védelem!

Mabisz 6 minősített csúcskategóriás zárbetét 5 kulccsal kódkártyával 33,500 +áfa Felfúrás 10x , letapogatás , törés, savazás és másolás elleni védelem és pánik funkció ami a kulcs belső és külső használatát egyaránt lehetővé teszi!( Olasz gyártó)

Egy kis fejszámolásban illetve biztonság tervezésben segítünk!

Ha a normál zárbetétet vesszük górcső alá mikor a Hi sec ajtó zárcserére kerül sor érdemes megvilágítani azt a kérdést, hogy a jövőben milyen változások történhetnek a lakóterünk belső egységeiben ami az ingóságok reálértékét növeli.

Ha a kiszámítható, hogy egy születésnap és egy karácsony alkalmával tegyük fel egy note book kerül be a térbe és az ünnepnap után egy arany karkötő kerül a fa alá, de nem lövök mellé ha egy komolyabb Adidas vagy Nike cipő értékét vesszük számba akkor már is látható hogy cirka 500,000 forinttal többet őrzünk azon a területen ahol egy éve ez nem volt jelen!

Ha a 3 darab kulcs kevés és a kulcsot másolunk akkor + 2 kulcs másolásnál minimum 7.000 forint plusz költséggel számolhatunk!
Ha a kulcsmásoló elront egyet és nincs garancia abban az esetben megvehettük volna az 5 kulcsos jobb minőségi indexekkel ellátott zárbetétet!

És a legnagyobb hiba egy hisec ajtó zárcsere ár ajánlatnál arra nem gondolni, hogy idősebb hozzátartozóink legtöbbször belülről a kulcsot benne hagyhatják a zárba persze a biztonsági ajtót bezárva.
Vagy arra, hogy egy esetleges balesetkor ami a lakótérben keletkezhet és akár életek múlhatnak az idő mértékegységével párhuzamosan az ajtónyitás hosszabb lehet mint ha egy másik kulccsal azon nyomba ki tudjuk nyitni a bejárati ajtót persze kívülről!
Ezt a funkciót + a második kategóriától plusz 7.600 forintér érhetjük el!

Ezek a kiadások nem milliós tételek!

Azt gondolom, hogy a biztonsági ajtó zárcsere kivitelezése a mai napig magasan a legolcsóbb kiadással járó feladat egy háztartási javítás során!

Egy keverő csaptelep drágább összegbe kerül mint egy hisec zárbetét!
Nem beszélve a víz szerelő munkadíjáról, de felsorolásba illeszthetjük a dugulás elhárítás feladatát is,
bár a munka után itt termék nem kerül beszerelésre.

Hozzávetőlegesen a villanyszerelés, és a fűtés szerelés egy cirkó javítása esetében is borsosabb költséget emészt fel mint a Hi sec biztonsági ajtó zárcsere!

Sokak számára lehet magas az biztonsági zárcsere ár ám egy biztosítás kötésekor magasabb értéket téríthet meg számunkra a biztosító, és egy baleset veszélyes eset esetén perceket spórolhat meg számunkra az életben maradáshoz szükséges időhöz!

Miért az élethelyzetükön vagy a biztonságukon spórolnának!?

Tíz - tizenöt ezer forint az amit Ön megspórolhat egy ajtó zárbetét cseréjének az ára közt!

De mit veszíthet?

Ha úgy érzi , hogy ezen üzletenen nem veszíteni akar, hanem reálisan kártérítést kapni a biztosító részéről vagy egy élethelyzetben időt spórolni szeretne akkor vegye fel a kapcsolatot a Zárkontroll zárszerelést végző technikusaival. 

hisec ajtó zárbetét csere érdekli? +36 70 272 77 73  

HiSec ajtó zárbetét méret

 

Minden biztonsági ajtó zárbetét csere szempontjából fontos a zárbetét méretezése!

Egy normál zár 6 cm vastagságban érhető el, de egyes zárhoz tartozó kulcsok kialakítása lehetővé teszik, hogy további méretekhez hozzá adjuk.
Persze ez csökkentheti a komfort zónát amelyet a kulcs behelyezésekor érzünk.

Ha nem megfelelő a mérete a zárbetétnek akkor közelebb kell hajolnunk a kulcslyukhoz, vagy le kell guggolnunk, hogy lássuk a kulcs nyílást.
Ha éppen beletalálunk a kulcs helyére akkor a zárbetét előtt lévő forgó gyűrűben akadhat meg először a kulcs mert nem minden gyártó típusa kompatibilis a biztonsági ajtó zárbetét méretéhez! Fontos megjegyezni, hogy sok barkács áruház polcán elérhető sok termék gyártója de kevés tud a zárban zökkenőmentesen működni!

Szolgáltatók zöme elérhető a zárbetét csere szolgáltatásra ám számtalan esetben találkoztam olyan zárcsere művelettel ahol azért mert a kulcs nem tudott elfordulni a zárban inkább kivették a forgó gyűrűt!

Ha szakember szükséges a zárbetét mérete megállapításához keresse technikusainkat!

HiSec ajtó sárga kulcs

Hisec ajtó sárga kulcs a beszerelés után alkalmas a zár átkódolásara.
Elforgatásával és egy másik kulcs elforgatásával ki tudjuk zárni a beszereléskor használt kulcsokat amelyeket a Hisec ajtó beépítését végző szakemberek a kipróbáláshoz használtak.

Jómagam nem veszek részt a zárbetét sárga kulccsal való kódolásában mert ebben a fázisban dől el ki marad ennél a silány minőségű zárbetétnél az ajtó zárásakor!
Folyamatosan küzdők az ellen, hogy az értékvédelem magasabb minőségben jelenjen meg az Önök otthona területén de ehhez elengedhetetlen a Hisec biztonsági ajtó zárbetét csere!

Szolgáltatásaink a Magyar biztosító szövetség előírásait követik és csak olyan termék beszerelésében segíthetünk amely eléri a biztosító által előírt szintet, kategóriát amely mabisz 5 kategória.
Ennél lejjebb nem adhatjuk az Önök biztonságát!
Követelmények, előírások azért vannak, ha azok be vannak tartva akkor alacsony hányadban történik meg a betörés, és a kockázat is kisebb a biztosító részéről, hiszen tudja milyen termék kell az ellenálláshoz amely a betöréseket távol tudja tartani hosszabb időn keresztül!

Ezért ajánlatainkat a zárbetét mérete és minősége irányában Önnél a helyszínen hallgathatja meg sajátos, személyes kivitelezési technikákkal egybekötve!
Hisszük, hogy a személyre szabott biztonság jóval magasabb védelmet nyújt Ön számára mint barkácsbolti, vagy üzleti termék tanácsadás amely a helyszínen kívül történik és sok esetben nem szakirányú tevékenységet végző bolti eladótól hallható!


Ha megfelelő és releváns tartom, és ismeret fontos az Ön számára a Hisec biztonsági ajtó zárcsere világában, technikusaink váják hívását:
 
+36 70 272 77 73

 

Ez a weboldal cookie-kat használ annak érdekében hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információk